28.rész

Huh!Újra jelentkezem!
Sorry az eddigi késésért,de nagyon nem volt ihletem ezért ehhez a részhez 4 formában fogtam hozzá,de ez tűnt a legelfogadhatóbbnak.Nézzétek el ezt nekem,igyekszem hozni a részeket :) by:PunkGirl

Másodpercek alatt omlott össze az életem.Nem akartam itt maradni.Minél hamarabb elakartam innen tűnni.Ez a ház számomra már semmit sem jelentett.
Luke tiltakozásom ellenére sem engedett el.Bár nem is hittem,hogy az "Engedj el!" kiáltásom hatásos lesz.
Könnyeimtől hajam már arcomhoz tapadt,hevesen kapkodtam a levegőt,ahogy ide-oda vergődtem az erős karok között.
-Nem mehetsz el!Csak most kaptalak vissza!-tiltakozott most már Luke is.
"És most újból elveszítettél" és erősen lábára léptem.A fájdalomtól üvöltve elengedett,és pedig a földre lökve őt kirohantam az ajtón,le a lépcsőn.A bejárati ajtót zárva találtam,sok időm pedig nem volt a zárral való vacakolásra,mert Luke már le is rohant a lépcsőn,felém iramodva.Berohantam a nappaliba,magam elé húzva az egyik fotelt,hogy gát legyen köztem és a fiú között.
-Lizzy,most komolyan ezt játsszuk?-kérdezte lesajnáló hangon a fiú és támaszkodva a fotelre 'hajolt'.
-Szóval Jessievel nem játszol?Hm,akkor lehet én is megváltozom a kedvetekért!
-Liz,Jessie...nem lehetsz olyan mint Jessie.
-Boccs!Csak rosszabb tudok lenni!Mert Jessie tökéletes,gyönyörű,humoros,Jessie...-folytattam volna,de Luke szemei könnyezni kezdtek,ezért inkább abbahagytam.Szipogva megrázta fejét és levágódott a kanapéra.Tenyereibe temetkezve sírt,keservesen,mintha most tudta volna meg,hogy egy családtagja elhunyt.
Én csak a fotel mögül néztem a történteket.Nem hittem,hogy színlel,ezt a fajta sírást nem lehet megjátszani.
Az oka,amiért nem mentem oda hozzá,az a lelkiismeret furdalásom volt.Tudtam,hogy én bántottam meg.
"Maradnom kell." súgta egy megérzés.Lassan kisétáltam a bútordarab mögül,és  négykézlábra ereszkedve Luke felé araszoltam.Nem nézett fel rám,csak a földet pásztázta maga előtt és szipogott.
Nem tudtam,hogy milyen módon kérjek bocsánatot,nagyon megutáltam magam abban a pillanatban.
Törökülésbe helyezkedtem,és csak bámultam a szőkeséget.Aztán megszólalt.
-Nem rád haragszom-sóhajtotta-Csak olyan dolgokat vágtál a fejemhez,amelyeknek súlyáról fogalmad sincs.
Az,hogy megszólalt,adott egy kis bátorság löketet és csuklóját megragadva újra láthatóvá tettem arcát.Könnyes tekintete rám szegeződött,mire nekem is könny szökött a szemembe.
Csak suttogni tudtam,hogy 'sajnálom'.
Kezeimet ölembe ejtettem,és azokat bámultam.
Mocorgást éreztem,majd két erős kar fonódott körém,egy száj csókolta homlokomat és két kéz simogatta körkörösen hátamat.Nagyon nyugtató volt Luke közelsége,de ezzel együtt növelte a bennem lévő bűntudatot.
-Nem akartam ilyeneket mondani,de..ha nem..nem mondod el,hogy mi ez az egész,akkor..
-Nem lehetsz olyan,mint Jessie-vágott közbe a mondandómba-Mert ő meghalt.
Döbbenten néztem az immáron hullaszínűvé vált Luke arcára.Nem tudtam,hogy együtt érezzek,faggassam,vagy inkább meg se szólaljak?
-Az elején szólnom kellett volna.Akkor nem kerültünk volna ide.
Homlokát homlokomnak döntötte és úgy mesélte el történetét.
Jessiet még a gimnáziumban ismerte meg,és azonnal egy húron pendültek.
Két hét után már járni is kezdtek,és ez egészen 5 évig működött is.
Azonban eljött a szalagavató.
Luke segített Jessie-nek ruhát választani,és este el is indultak a ballagók báljára.
Utána kezdődtek a bajok.Jessie kicsit sokat ivott és elege lett a suli-buliból.Igazi szórakozóhelyre vágyott,ezért útnak indult.Luke erről nem tudott,neki azt mondta hogy kimegy a mosdóba.Mire ez az egész Luke fülébe jutott,már megtörtént a baleset.
Kamionnal karambolózott,ami az árokba taszította a kocsiját,majd rádőlt,megsemmisítve az autót.
Elment a temetésére,de soha többet nem látogatta meg a lány sírját.Minél hamarabb ki akarta törölni az emlékezetéből.
-Attól fogva kerülni kezdtem a lányokat,elfordultam a világtól és magamba fordultam.De-nézett a szemembe-Aztán megláttalak téged.És minden megváltozott számomra.!