Sajnálom,hogy nem 3-án adtam ki,csak most indult a gimi és elég sok mindent a nyakunkba zúdítanak már most.
Igyekszem tartani magam a 2 hetes megjelentetéshez!
Jó olvasást : A Punk Girl
Incomplete MemOr
.......... Lizzy Oxford ..........
-Hahó.Hall engem Elisabeth?
Hallottam a hangokat,közelinek tűntek,de mégis.Mintha egy tátongó szakadék lenne köztem és a hangforrás között.Minden sötét volt.
Néha felvillant egy-egy kép,de eltűntek,mielőtt szemügyre vehettem volna azokat.Idegenek arcát láttam,ahogy nevettek,mosolyogtak.Utána valakit,ahogy megcsókol.Éreztem az ajkamon a másik ajkat,ahogy eggyé válnak és egybeforrnak. Láttam magamat kívülről.
Egy kórházi ágyban feküdtem,mint egy múmia.
Úgy tűnt,meghaltam.
Fehérség vakított el,mikor magamhoz tértem.
Az első lélegzetvétel olyan volt,mintha már évek óta a vízben hánykolódtam volna,és most a felszínre törtem.
Az első pislantás érzése fájdalmas volt,mint mikor három hosszú filmet néznél végig nyitott szempárral megállás nélkül.
Csak felfelé néztem,a ventilátor forgó lapátjait követtem tekintetemmel.Majd szép lassan elfordítottam a fejem előbb balra,utána jobbra.Nyakamba f
Bal oldalamon csak egy kis szekrény volt,rajta egy pohár vízzel és egy virágszállal,mely egy bizonyos Elisabeth Oxfordnak lett címezve.
Jobbomon egy személy ült az egyik székben,és ha jól láttam aludt.
Olyan ismerős volt színes haja,az arca és bal karján a tetoválása.Az egész..mintha láttam volna már valahol.De nem emlékeztem.
-Oh,hát felébredt!
Csak biccentettem az orvosnak,és visszafordultam a fiúhoz.
-Tegnap óta itt van.Nem akar elmenni mellőled-suttogta a doki és elvette a kórlapomat.
-Mióta vagyok bent?-kérdeztem.Egy napja biztos.De hányadika van ma?
Dr.Screamnek mintha elakadt volna a szava,nem tudott mit mondani.
-Hogy érzi magát?Enyhe szédülés,hányinger?
-Jól vagyok.De mióta vagyok itt.
-Szóval jól van.Szólok a nővérnek,hogy adja be a következő adag..
-Azt mondta április 13-án hoztak be.Hányadika van ma?14-e?-kérdeztem egyre hisztérikusabban-Miért nem képes megmondani egy rohadt dátumot?!
-Jól vagyok.De mióta vagyok itt.
-Szóval jól van.Szólok a nővérnek,hogy adja be a következő adag..
-Azt mondta április 13-án hoztak be.Hányadika van ma?14-e?-kérdeztem egyre hisztérikusabban-Miért nem képes megmondani egy rohadt dátumot?!
-Ma van egy hónapja,hogy az intézetünk betege.-mondta olyan nyugodtan és halkan,amennyire csak tudta,és gondterhelten rogyott le az egyik székre.
'Egy hónapja?!'
Lassan könnyezni kezdett a szemem.
-Miért nem mondta eddig?
-Mert nem volt rá alkalmam.Nem volt magánál,mesterséges kómában kellett tartanunk.
Elfordítottam a tekintetemet a fiúról,hogy az orvos szemébe tudjak nézni.
Megbántottságot és együttérzést sugallt a tekintete,de én tudtam,hogy mindez hazugság.Visszafordultam a fiúhoz-Mióta van itt,igazából?
-Amióta az állapota stabil.
-Az mióta van így?
-24-e óta.Azóta minden nap itt van és el sem mozdul mellőled.
-Milyen kimerült lehet..-tanulmányoztam az arca sápadtságát,szeme alatti sötét karikákat és a kócos haját.
-Hát,bizony.Hozzak valamit,fáj valamid?
-Nem.Nem kell semmi.
Amint magamra hagyott az orvos,fájdalmasan alkaromra támaszkodtam és megpróbáltam felébreszteni a fiút.Sikeresen.Kicsit kótyagos volt,de hamar rendbe jött.Ahogy meglátott,rögtön közelebb húzta székét.
-Liz,hogy vagy?Fáj valamid?Nana volt itt,azt üzeni..várj.Felismersz?-kérdezte lelkesedve,de ugyan akkor félve.Megráztam a fejem.Szomorúan lehajtotta fejét,és mintha sírna,szipogni kezdett.
-Nézz rám-kértem.
Meglepetten kapta fel fejét,és mosolyogva még közelebb jött.Amint megláttam zöld íriszeit,azonnal tudtam,őt valahonnan ismerem.
-Mire emlékszel?-tudakolta és öklével támasztva állát nekem szentelte figyelmét.Biztonságban éreztem magam mellette,ami fura,feltéve,hogy nem emlékszem milyen kapcsolatom volt vele.
-Nem sokra.-sóhajtottam-Emlékszem egy nőre.Idős,nem az anyukám de valakim,az biztos.Azt hiszem ő nevelt fel.
-Nana.-segített ki.
-Igen,így hívták.Meg van egy kutyám,Beautiful,és egy lány..azt,azt hiszem Amy.
-Abby.Abigale.
-Igen,és volt három,nem is,négy fiú.
Erre felcsillant a fiú szeme-Emlékszel a nevükre?
Fejet ráztam.'Michael'-súgta valami a fejemben.
-És az arcukra sem emlékszel?
-Néhány részlet megmaradt.Te..nagyon ismerősnek tűnsz.
-A négy fiú egyike vagyok.Gyerekkorunk óta ismerjük egymást.
Elhallgatott,csak a kezemet figyelte.Megszorítottam a kezét-Michael,milyen volt?
-Mi?-kérdezte csodálkozva.
-A gyerekkorom.Illetve a gyerekkorunk.
-Uh,hát..honnan kezdjem.
-A legelejétől.
-Oké.-kicsit gondolkozott,kereste a szavakat,de végül egyszerűen belevágott-Mikor először mentem be az ovis csoportba,senki nem jött oda hozzám játszani vagy beszélni.Senki sem köszönt,egyedül játszottam.
Még a szomorú kezdetet is csillogó szemekkel mesélte.Az óvodát,a szüleimmel való viszonyt,az általánost és az újra találkozásunkat.
-Michael.Mi,vagyis én és te..mi..
-Voltunk-e együtt?-nevette el magát,de szeméből sütött a szomorúság-Nem.Mi olyanok voltunk,mint két testvér.
-És nem is gondoltál így rám?
Erre elpirosodott,és valami motyogás után felállt és kiment.
Egyedül maradtam a hiányos memóriámmal.
-Uh,hát..honnan kezdjem.
-A legelejétől.
-Oké.-kicsit gondolkozott,kereste a szavakat,de végül egyszerűen belevágott-Mikor először mentem be az ovis csoportba,senki nem jött oda hozzám játszani vagy beszélni.Senki sem köszönt,egyedül játszottam.
Még a szomorú kezdetet is csillogó szemekkel mesélte.Az óvodát,a szüleimmel való viszonyt,az általánost és az újra találkozásunkat.
-Michael.Mi,vagyis én és te..mi..
-Voltunk-e együtt?-nevette el magát,de szeméből sütött a szomorúság-Nem.Mi olyanok voltunk,mint két testvér.
-És nem is gondoltál így rám?
Erre elpirosodott,és valami motyogás után felállt és kiment.
Egyedül maradtam a hiányos memóriámmal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése