Ho-ho-hooooo!!
Boldog mikulást minden olvasómnak!!
Itt az új rész,elég izgisre sikeredett és szomorúra,jó olvasást:
Tensile test (szakító próba)
Mi az,hogy nem tartozik rám?!?
Luke már hozzám is tartozik,számomra is fontos.
Ráadásul biztos,hogy a srácok csúnyán le fogják üvölteni.
Körülbelül fél órát voltam egyedül,mikor Calum jött be a szobánkba.
-Szeretnénk,ha lejönnél-mondta és már ki is ment.Lerohantam a lépcsőn,és azt láttam,hogy mind a négyen a nappaliban csendben ültek.
-Ülj le,Elizabeth!-szólalt meg egy hang mögülem,mire felugrottam ijedtemben.Megfordultam,és egy óriási embert találtam mögöttem.Engedelmeskedtem,és elindultam Luke felé.
-Ne oda!-szólt újra a gorilla.Luke melletti fotelba telepedtem le,és figyeltem az óriás oda-vissza járkálását.
-Gondolom a fiúk nem meséltek rólam,igaz?
Aprót bólintottam.A nagyember elmosolyodott,bár inkább vicsorgásra hasonlított.Mézes hangon (próbálta) folytatni.
-Én Mr.Potz vagyok,a fiúk menedzsere!-végignézett a fiúkon,majd vissza rám-Az én feladatom,hogy ne legyenek betegek,jól érezzék magukat,de jó teljesítményt nyújtsanak!-hirtelen elkomolyodott az arca,és szemei alatt sötét folytok jelentek meg-De az nem jó teljesítmény,ha egy uszodában verekedésen kapják az egyik bandatagot!-kiáltotta el magát,amitől kirázott a hideg.Értem,hogy a fiúk miért ilyen csendesek.Ez az ember valami szörnyetek!!
-És ha ez még nem lenne elég,az is kiderül,hogy ez a bunyós egy lány miatt verekedett?Amikor tisztán és érthetően elmagyaráztam,hogy a legközelebbi turné után csajozhatnak csak!!!Ki hívta ide ezt a lányt?
Mindannyian hallgattak,csak szegény Michael emelte fel a kezét.Mr.Potz az orrnyergét masszírozta.
-Michael,Michael,Michael!-sóhajtotta-Rólad nem gondoltam volna.-nézett rá olyan lesajnálóan,hogy én ástam volna el magam.Szegény Michael.
-Az egyetlen megoldás!-folytatta-Ha ennek a románcnak minél hamarabb vége lesz,és ezt be kell jelenteni!Én itt végeztem is!-fejezte be Mr.Potz és köszönés nélkül elhagyta a házat.Fagyos csönd telepedett a szobára,én fel sem fogtam,ami az imént történt.Szakítanunk kell!?Ideiglenesen vagy végleg?!Lukera néztem,de csak meredten bámult maga elé.Mindenki csak bámult maga elé!!
A mellkasomban valami égető fájdalom kezdett növekedni,ami a tüdőmet mardosta,majd egészen a torkomig hatolt.Ezek a könnyeim voltak.
Fájdalmas sírás tört rám,és felrohantam a szobámba.
A táskámba dobáltam néhány ruhát és fürdős-cuccot,tárcsáztam Abbyt.15 perc és jön.A fürdőben lemostam a sminkem,megmostam az arcomat,de a zokogás olyan hirtelen jött,hogy már rég elmosódott a sminkem.Sírva a falnak dőlve leguggoltam,és összekulcsoltam a térdeimen a karomat.
-Lizzy!-hallottam Luke hangját ahogy a lépcsőn rohan fel.Siettem az ajtó felé,hogy gyorsan bezárjam.Sikerült Luke odaérte előtt bezártam,viszont ennek ellenére nekiment.Hangos koppanással és káromkodással ért "földet".
-Lizzy,beszéljük meg!
Nem szólaltam meg.Nem is tudtam volna,ha akartam se.Még mindig dőltek belőlem a könnyek,egyre keservesebben sírtam.Hallottam a telefonom csöngését.Abby hívott.Még utoljára a tükörbe néztem.Nem tűntem boldognak,pont úgy néztem ki,mint akinek összetörték a szívét.Meglepően tudtam magamat adni.Kinyitottam az ajtót,Luke azonnal lerohant.
-Liz,Liz hovamész?-kapta el a karomat.Nem szorította,nem fájt.Olyan volt,mintha nem akarta elengedni.....elhagyni.
-Luke,engedj el.-suttogtam,nem tudtam még megszólalni.
-Beszéljük meg!Nem mehetsz el!-csuklott el a hangja.Azt hiszem,sírt.Belenéztem a szemébe.Azokba a tengerkék szemekbe,melyek kétségbeeséstől csillogtak.
Voltak könnyek a szemében,de több volt az aggodalom,bűntudat,tehetetlenség,zavaro-
dottság.
-Luke,el kell mennem.
-Nem,nem kell!Itt maradhatsz!
-Nem maradhatok,veled alszom!Vagyis,csak aludtam.
-Ne Lizzy,nem mehetsz el!-most már Luke is sírt.Két hónap alatt azt hittem,megismertem.Minden arcát láttam,csak kettőt nem:az agresszív-és szomorú oldalát.
Ezeket most láttam,és egyszerre megrémisztett,azonban megerősítette az iránta érzett vonzalmamat.Amit nem kellett volna.
Luke könnyei engem is könnyre fakasztott,ezért erőtlenül mellkasának dőltem.Szorosan megölelt,ha akartam se tudtam volna ellökni magam tőle.A szőke haja mindig csiklandozta a nyakamat,amitől a nevetés tört rám.A telefonom csörgése hozott vissza a jelenbe.
-Összevizezem a felsőd.-támasztottam a kezemet mellkasának.
-Nem baj,nem érdekel!Nyugodtan vizezd össze,csak maradj velem!-motyogta,és nem eresztett még mindig el.
-Luke,én most megyek.Eressz el!-próbáltam ellökni magam tőle-Luke,eressz!
Nekinyomott a fürdőszoba ajtónak,és szorosabban ölelt,keservesebben sírt.
Vállamról félresöpörte a hajamat,és csókolgatni kezdte a nyakamat.Tudta,hogy ez az egyetlen gyengém.
Mikor esős,viharos estéken nem tudtam aludni,ehhez a trükkhöz folyamodott,hogy álomba ringasson.
-Maradj kérlek!-suttogta,majd puha ajkait enyémre nyomta.Az ajkai reszkettek a zokogástól,arcáról kövér könnycseppek gördültek le.Megráztam a fejem,és erőtlenül eltoltam magamtól.Félve,mintha utoljára látna az életben,rám nézett,és miután eltoltam magamtól leült az ágy szélére.Visszahívtam Abbyt,hogy még itt van-e.Lent beszélgetett a srácokkal és Ashtonnal (még mindig együtt vannak Ashtonnal,és mivel ők nem buktak le....együtt maradhattak).
Még néhány dolgot bedobtam a táskámba,közben néha-néha összeakadt a tekintetem Luke-val.
Szeméből már nem szivárgottak a könnyek,de nagyon megviselt volt.
Összeszedtem az összeg holmimat,a párnáimat,a cipőimet,már csak a fényképeket kellett volna leszednem a falakról.Éjszaka mindig felkapcsoltuk a karácsonyi fényeket,amikkel körbevettük és szívet formáltunk belőle.Luke félt a sötétben,úgyhogy még éjjel is hagytuk a fényeket.Hangulatos volt,mindig a képek előtt álldogáltunk és nézegettük a legviccesebbeket,felidéztük a képekhez kapcsolódó érzelmeket,közben suttogva beszélgettünk.Mindig szóbajött a továbbtanulás,hogy Luke sorsa hogy alakult volna,ha nem alakul meg a banda.
Kegyetlen lett volna még ezt it kitépni a szívéből,fennhagytam a képeket.
Még utoljára körbenéztem az ajtóból,de csak a sok emlék és érzelem kapcsolt már ehhez a szobához.Leindultam,és el sem köszöntem senkitől kirorohantam a házból.Abby utánam jött,és már nyitotta is a csomagtartót.Bedobáltam a táskáimat,bepattantam az anyós ülésre és Abby már gázt is adott.
-Mi újság?-kérdezte,de csak egy élettelen nyögést kapott válaszul-Nem akarsz most beszélni,megértem!Nálam alszol?
-Az nagyon jól esne Abby!Köszönöm!-suttogtam,és fejemet az ablakhoz döntve sírtam tovább.
Ahogy Liz elhagyza a szobám,hirtelen valami üresség támadt bennem.Csak ültem ott,mint egy kivert kutya,és bámultam magam elé.Lizzy távozásával megkérdőjeleztem az életem célját.Hogy egyáltalán érdemes-e tovább élnem nélküle.
Lizzy távozása után lementem a föföldszintre,kicsit a srácokkal lenni.
Senki sem szólt senkihez,csendben böngészték a földön ülve a telefonjukat.
-Figyeljetek srácok!Csak szeretnék bocsá...-ültem le a fotelba és kezdtem bele a bocsánat-kéresembe.
-Ne,Luke,most ne kezd a bocsánat-kérést,mert nem tőlünk kell bocsánatot kérni!-vágott közbe Ashton.
-De....akkor mégis kitől?-könnyeztem újra.Hárman összenéztek,majd Michael folytatta-Lizzytől!
-De mégis hogyan,már nem lehetünk együtt!
-Tudjuk!-álltak fel,és mellém ülltek a kanapére-De ettől még lehetsz nagyon jó barátja!
-Nem fogom bírni,hogy ne bámuljam órákon át,hogy ne érintsem,hogy ne csókoljam,hogy ne..
-Még egy 'hogy ne',és felképellek!-morogta Calum,mire mindannyian elelnevettük magunkat.
Végül is,igazuk van!Attól még,mert nem lehet a barátnőm,még lehet nagyon jó barátom.És ha ez nem fog összejönni,akkor 'harcolni' fogok a kapcsolatunkért.Bármi áron!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése